PaleoTündér

Vasárnapi sütés – főzés paleo eredményei

Tökéletes délutáni programnak tűnt, hogy főzőcskézzek kicsit. Először is a jövő heti zsemle adagunkról mindenképpen gondoskodnom kellett, aztán ahogy szoktam továbbfűztem kicsit a dolgokat.

Már egy jó ideje csak a Szafi lisztekből készült zsemlét csinálom, és ott aggódott a polcomon egy – két bontott paleo liszt (zöldbanán, földimogyoró, nyílgyökér), meg útifűmaghéj. Úgy gondoltam mielőtt szerencsétleneknek lejár a szavatossága, meg lefagyasztva van egy halom darált dióm is, azt is el kéne használni, hát visszaállok néhanapján egy régebbi zsemlereceptemre.

Igazából azért szerettem ezt, mert nem kell méregetni, csak olyan „gondolomformán” vannak benne a hozzávalók, ráadásul tök mindegy miből csinálod, jó lesz a végeredmény. Most én egy kis olívabogyóval és kapribogyóval bolondítottam meg. És mivel ebből az adagból most 4 db lett, a biztonság kedvéért csináltam egy dupla adagos Szafi zsemlét is.

De ha már megmaradt a tojás sárgája a zsemlékből, akkor megcsináltam a cseresznyés muffint, aminek a receptjénél pedig marad egy csomó kókusztejszín. Hát így lett aztán a muffin mellett még cseresznyeleves is kókusztejszínnel.

Olívabogyós – diós zsemle (sötétebb színű)

4 tojást kis sóval villával összekevertem, majd elkezdtem hozzá adagolni a száraz hozzávalókat kanállal – kábé egyenlő arányban darált dió, zöldbanánliszt, földimogyoróliszt, útifűmaghéj, nyílgyökérliszt. (Még egyszer hangsúlyozom, bármilyen paleo-s lisztekkel működőképes, most nem sorolom fel az összeset, kiváló arra, ha lejárat előtt el akarod használni a meglévő bontott csomagokat.)

Megszórtam egy kis szódabikarbónával, (sütőport is használhattok), majd belekevertem az előzőleg apró darabokra vágott olívabogyót és kapribogyót. Aztán 4 evőkanál folyékony kókuszzsírt adtam még hozzá, ez mindig annyi evőkanál ahány tojást használtál.

Itt még ellenőrizd az állagát, ránézésre ha elkél bele még liszt, nyugodtan keverj hozzá kanalanként. Nem tudom ennél pontosabban körülírni, valahogy olyan állagú legyen, hogy evőkanállal zsemleformájú halmokat tudj a sütőpapíros tepsire rakni. (Ne aggódjátok túl, mindannyian homokoztunk, meg saraztunk már, szóval tudni fogjátok, hogy mi az az állag, ami már nem folyik el, de nem betonkeménységű és formázható.)

4 db lett, 200 fokon 20-25 perc alatt kész. Ez a fajta zsemle kicsit tömörebb állagú, azt érzed, hogy van benne cucc rendesen, nem egy levegős típus, viszont nagyon ízes tud lenni, azt javaslom, hogy ha szendvicsnek viszitek, akkor inkább paradicsomot egyetek mellé, ami lédús és az összhatása pazar lesz.

 Szezámmagos zsemle (világosabb színű)

Ennek már szenteltem egy külön posztot, de most idemásolom a receptet, hátha valaki nem akar keresgélni… Tehát én ebből dupla adagot csináltam, és nagyjából úgy osztottam el, hogy 5 nagy zsemle lett belőle.

50 g Szafi Fitt CH csökkentő lisztkeverék, 30 g Szafi Fitt sütőliszt, 1 tojás, 3 tojásfehérje, 1,5 g szódabikarbóna, 1 nagy csipet só, 100 g langyos víz

A száraz hozzávalókat összekevertem és ráöntöttem a folyékony hozzávalókat, majd összegyúrtam. 5 perc pihentetés után a tésztából 5 zsemlét formáztam. Érdemes kicsit laposabbra csinálni, mert meg fog nőni a sütőben! Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, a tetejüket lekentem tojássárgájával, végül megszórtam szezámmaggal. Előmelegített 220 fokos sütőben 15 perc, majd 200 fokon még 25 perc.

Cseresznyés kakaós muffin

15 gramm Szafi Fitt CH csökkentő lisztkeverék, 5 gramm cukrozatlan kakaópor, 15 gramm negyedannyi cukorhelyettesítő, csipet só, 1 gramm szódabikarbóna, 1 teáskanál citromlé, 35 gramm Cocomas (kókusztejszín), 100 gramm tojássárgája (5-6 db).

A tojássárgákat a kókusztejszínnel és a cukorral kézi mixerrel dolgozzuk össze habosra. Keverjük össze a száraz összetevőket, majd elegyítsük a cukros tojással. Nekem egyszerű muffinsütőm van, nem szilikon, úgyhogy a biztonság kedvéért én a mélyedéseket kókuszzsírral kicsit átkenem. Ebből a mennyiségből 3 nagy muffin lesz. Elosztottam a tésztát a három mélyedésbe, majd cseresznyét nyomkodtam a közepébe… 180 fokos sütőben 20 perc alatt készen van.

Cseresznyeleves

Világ legegyszerűbb dolga, kábé 35 – 40 dkg cseresznyét mosva, kimagozva (nálam fagyasztott állapotban volt, tehát vártam egy kicsit, hogy felengedjen), botmixerrel összepürésítünk, majd egy doboz kókusztejszínnel összekeverünk. Egyéb édesítő nem kell bele, mert a gyümölcs elég édes magától is. Jól lehűtjük, és paleo csokiforgáccsal tálaljuk.   

 

20160612Zsemle

20160612Cseresznye

Paleo variációk cseresznyére

Az én főnököm egy nagyon jó ember. Most éppen azt találta mondani, hogy ha kimegyünk hozzá FÉRJjel, akkor szedhetünk annyi cseresznyét, amennyit csak szeretnénk. Hozzáteszem gyönyörű, mézédes cseresznyét. Hát ki tudna egy ilyen ajánlatnak ellenállni?

Napra pontosan belőtte nekem, hogy mikor menjünk, mikor a legfinomabb. Így esett, hogy egy kosár – kábé 5 és fél kiló – cseresznyéhez jutottam. A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy Isten áldja a férjemet, mert én kábé öt marék cseresznyét szedtem le az alsó ágakról, a többi rajta múlt… És még a magozást is bevállalta, úgyhogy én csak bezacskóztam és közben azon agyaltam, hogy milyen variációkkal fogom meglepni belőle…

Ez a poszt így most kicsit rendhagyó lesz, bepillanthattok az ötletelésembe, ezekre tervezem felhasználni majd a cseresznyét. Ahol már kipróbált alapreceptem van, azt belinkelem, bátran vágjatok bele, csak a gyümölcsöt cseréljétek cseresznyére…

  1. Kezdem a legegyszerűbbel, konkrétan, hogy csak úgy marékszámra jól belakmározzunk belőle. Most a cikk kedvéért utánaolvastam, állati jót tesz a szervezetnek, méregtelenít és antioxidáns hatása miatt fiatalít. Őszintén, nekem mindegy. Ha nem lenne semmi haszna, én az íze miatt is enném, szerintem vagyunk így egy páran…
  1. A legkézenfekvőbb következő ötlet a lekvár lehetne, de be kell valljam én még nem csináltam soha. Valahogy nem vagyunk annyira lekvárosak. De ez ne vessen vissza senkit, el tudok képzelni bármilyen paleo csokiforgáccsal és rummal megbolondított paleo cseresznyelekvárt…
  1. Nagyon felkapták mostanában a smoothie-t, roppant divatos lett, mármint leginkább ennek hívni. Merthogy egyszerű gyümölcsturmixról van szó, aminek ízesítésében csak a képzeletünk szab határt. Úgyhogy azért megemlítem, hátha valaki kedvet kap hozzá. „Felhúzni” a gyümölcsöt más gyümölcsökkel, vagy gyümölcsteával lehet, ha tejes verziót próbálnátok, akkor pedig attól lesz paleos, ha magtejet használtok (mandula-, kókusztej, stb.). Fűszerezés szintén egyénfüggő: vanília, szegfűszeg, fahéj, csillagánizs, édeskömény, citromhéj, stb.
  1. Nagyjából ezen a vonalon haladva jöhet a következő a cseresznyeleves. Ez is a „kóstolgassátok finomra” kategória, én plusz cukorhelyettesítőt nem tennék már hozzá, de az imént felsorolt fűszerekkel biztos kísérleteznék. Feltenni vízben főni, fűszerezni (bizonyos fűszereket már közben is, de van olyan, amit csak a végén tennék bele pl.: citromhéj), majd lehűteni és a végén kókusztejszínt belekeverni.
  1. Ki nem maradhat a cseresznye fagyi. Nagy kedvencünk volt tavaly nyáron, rém egyszerű megcsinálni és az íze csodás. Lopjátok az alapreceptet bátran, gyakorlatilag bármilyen idénygyümölccsel működőképes.
  1. Cseresznyés paleo piskóta, nyáron szeretem ezt rogyásig sütni, mert az aktuális gyümölcsöktől mindig más jellege lesz, viszont nálam ugye nagy nünüke, hogy gyorsan összedobható legyen, hát ez verhetetlen ebben a kategóriában. Paleo csokidarabokkal turbózható, és kókusztejszínhabbal.
  1. Ha már eléggé csorog az ember nyála az előzőek után, jöjjön akkor egy kicsit erősebb mutatvány: a cseresznyés paleo gombóc. Ha ezt megcsinálom, egészen bizonyosan hozok róla képet, mert most úgy tervezem, hogy mandula helyett felhasználom a fagyasztott darált diómat, kíváncsi leszek az összhatásra.
  1. Még mindig magam sütöm a paleo zsemlét, és ugye erről többször írtam már, hogy a menet közben megmaradt tojássárgájából egy pár szem muffint szoktam sütni. A következő ilyen menetnél biztosan cseresznyéset fogok csinálni.
  1. Jöhetnek a pohárdesszertek: első körben egy ToTu-s csokoládés cseresznyés gondolatom támadt.
  1. Aztán bevillant, hogy a csokoládés chia puding alá milyen jó is lenne egy marékkal…
  1. És jöhet a paleo palacsinta, ahhoz tölteléknek ha egy kicsit felfőzzük és egy kis kávéskanál konjac liszttel besűrítjük, isteni lehet…

És amikor jött a következő ötlet – a cseresznyés papucs – abban a pillanatban jöttem rá, hogy a földön nincs annyi cseresznye, ami elég lehetne, ha mindet meg akarnám csinálni… De sebaj, a nyár még csak most kezdődik, és az összeszedett ötletek gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel működnek. Ja, és a jó hír még mindig az, hogy mind paleo és mindenmentes, vagyis annyit lehet belőle enni, amennyi csak belénk fér. Lelkifurdalás és plusz kilók nélkül…

cherry

Paleo epres-mogyorókrémes papucs

A naptár az asztalon májust mutat, elvileg tavasznak kéne lenni, és vadul készülni az eperszezonra. Hát tavasz az nincs, monszun, eső meg őszi kabát az viszont van. Az eperszezonra meg mindenki óvatosan készül, rémhírek vannak dögivel, hogy idén elverte az idő a termést… Én még azért bizakodok.

Mindenesetre képtelen voltam otthagyni a boltban egy doboz spanyol epret… Tudom-tudom, ökolábnyom, meg magyar termék támogatása, értem én, de hát mit csináljak, a fejemben már megvolt a recept, és a boltban nem tudtam ellenállni az eper illatának.

Ilyen marha időben meg amúgy is valami léleksimogató dologra van szüksége az ember lányának, még ha paleozik is, ami mi más lehetne, mint a mogyorókrém – eper kombó. A bibi csak annyi, hogy a felénél elfogyott a mogyorókrémem, hát gondoltam egyet és a maradékhoz paleo mákkrémet használtam. És őrült jó lett, bármilyen hülyén hangzik is…

A tapasztalat csak annyi, hogy a mákkrém a sütés alatt jobban kifolyt, mint a mogyorókrém, de sebaj, amikor kihűlt, kanállal szépen rákentem és ennyi. Az eredeti recept azt írja, hogy 10 darab jönne ki belőle, hát én nem tudom, valószínűleg ők ilyen Barbie babára való papucsban gondolkodnak, nekem van egy darab FÉRJem, aki elé mégsem rakhatok le egy gyűszűnyi kis cuccot, szóval ebből az adagból nekem 6 darab rendes „papucs” lett.

Amit még megjegyeznék, hogy az alapreceptnél felhívják a figyelmet, hogy bambuszrostliszttel megszórt felületen nyújtsuk ki a tésztát, mert különben ragad. Kövezzetek meg érte, de én bizony most csak ezért nem vettem bambuszrostlisztet, szerintem bármilyen más paleo liszttel is jó lehet. Mondjuk én itt sem sokat szórakoztam, csak úgy liszt nélkül, egy sütőpapíron nyomkodtam szét a tésztát a kezemmel – micsoda szentségtörés – kicsit ragadt ugyan, ez tény, de megoldottam.

Paleo epres – mogyorókrémes papucs

Hozzávalók: 55g Szafi Fitt -CH szénhidrát-csökkentő lisztkeverék, 50g Szafi Fitt nyújtható édes lisztkeverék, csipet só, 3 g sütőpor vagy 1 gramm szódabikarbóna, 15 g cukorhelyettesítő, 50g Cocomas, 40g víz, 2 tojás, 2 tojásfehérje

A száraz és nedves alapanyagokat külön edényben elkevertem, majd összedolgoztam őket. Pár percre félreraktam pihenni. Ezután kinyújtottam, majd hat részre vágtam. Mindegyik közepébe 1-1 szép, karikákra vágott epret raktam, majd a tetejére egy kanál paleo mogyorókrémet, vagy 1 kanál paleo mákkrémet tettem.

Két sarkát összefogtam, hogy „papucs” legyen belőle, aztán mehetett a sütőpapírral bélelt tepsibe. Tetejét megkentem tojássárgájával, majd előmelegített sütőben megsütöttem: 200 fokon 15 perc, majd 180 fokon további 25 perc.

20160511Eprespapucs

Paleo hamis lasagne

Szeretek FÉRJjel főzni. Dumálunk, röhögünk, és általában megpasizza az ételeket. Hogy mit jelent az, hogy megpasizza? Hát például kitalálja, hogy márpedig a bacon az köret. Vagy hogy a hamis paleo lasagne mit sem ér a tetejére rakott kolbászkarikák nélkül… Mit mondhatnék erre? Hát imádom…

Persze azért óvatos vagyok ebben a kérdésben, most úgy engedtem meg neki ezt a marhaságot, hogy csak a lasagne felére rakhatta a kolbászkarikákat (a képen látható módon). Az ő felére. Aztán naná, hogy megsülve ellopkodtam tőle… Mert isteni lett!

Hamisnak pedig attól hamis ez a lasagne, hogy nem tésztalapokkal rétegeztem a ragut, hanem egészen konkrétan paleo csuszatésztával. Ilyet is lehet kapni ugyanis, kérem szépen! Ki gondolta volna? És azt is, hogy remekül működik akár egy lasagne-ben is.

Paleo hamis lasagne

Egy-két szál répát és egy vöröshagymát megpucoltam, és késes aprítóban összedaráltam, nem pépesre, darabosra. Egy kanál kókuszzsíron elkezdtem pirítani, majd egy 140g-os Kecskeméti sűrített paradicsomot zuttyintottam rá és annyi vizet, hogy olyan híg ragus legyen. Ebbe belekockáztam két cukkinit és fűszereztem (só, oregánó, bazsalikom).

Éppen, hogy csak felforraltam, majd elkezdtem a rétegezést egy üveg tálban. Fontos, hogy alulra ragu kerüljön, mert a nyers tészta így tudja megszívni magát és megpuhulni. Tehát alulra ragu, majd csuszatészta elrendezve (még egyszer hangsúlyozom a tészta száraz állapotban, nem kell előfőzni), majd került rá tartósítószermentes virsli karikázva, aztán megint ragu, megint tészta és ismét ragu.

Aztán opciósan jöhet rá a pasis befejezés: konkrétan kolbászkarikák. Végül pedig felhasználtuk a maradék növényi sajtunkat is, azt csíkokra vágva tettük rá. 200 fokra be a sütőbe fél órára.

Ezt a receptet is beemelhetitek a repertoárba, mint jolly joker, mert bármikor előhúzható és aszerint alakítható, hogy éppen mit találunk a hűtőben. Ha van, akkor darált hússal, ha nincs, akkor padlizsánnal vagy bármilyen kockára vágott zöldséggel, esetleg virslivel, kolbásszal…

 

20160423Lasagna

Paleo ebéd okosan, gyorsan

Az úgy volt, hogy egy utolsó pillanatban beesett program miatt, nagyjából két órám volt az ebédet kitalálni, megfőzni, megenni és elmosogatni. Ez utóbbi opciós volt, de mivel olyasfajta nünükével vagyok megáldva, mint a rend- és tisztaságmánia, gondolhatjátok, hogy nálam ez is szempont volt.

Ja, és persze legyen paleo-s is. Csak úgy habként a tortán… Mindenesetre jelentem, küldetés teljesítve. Nem mondhatnám, hogy borzasztóan átgondolt egy összeállítás, de bármilyen agyamentnek tűnik a lazac – spenót – répa – tükörtojás kombó, megfelelő fűszerekkel állati jól működik.

Szóval akkor sorrendben, szintidőkkel így alakult ez az ebéd:

  • sütő begyújt 200 fokra, közben egy hőálló tálba olívaolaj locsolás, két szelet fagyasztott lazac elhelyezése, sózás és „Halak” feliratú fűszerkeverék bő használata, majd sütőbe be, és időzítő beállítása 30 percre
  • 2 doboz friss bébispenót megmosása, egy edénybe sóval és szárított fokhagymával rétegezése, majd kábé 5-10 perc alatt megfonnyasztása
  • 4-5 sárgarépa megpucolása és lereszelése (a képen is jól látható, hogy kezem védelme érdekében, és mert siettem, nem akartam önmagamat belereszelni, szóval a végét mindegyik szálnál már csak belekarikáztam), löttyintésnyi vízzel felrakni párolódni, pici sóval, curryvel, párolás 10-15 perc
  • a két köret bőven megvan, amíg a lazac kész lesz, amikor kivettem, kiemeltem a halszeleteket, és még azon melegében a megmaradt olajba beleütöttem két tojást és visszatoltam 5-10 percre a forró sütőbe.

Hát ennyi! Most nem azért mondom, de állati elégedett voltam magammal, mert kutyajó időt futottam, tempósan, de nem idegbeteg módjára, FÉRJ jóllakatva – nem utolsó szempontként, és bőven volt időm azt a három edényt és két tányért elmosogatni, ami menet közben keletkezett. Bizonyíték a kép, mert hogy még képet is sikerült lőnöm róla, hát ennyire okos és gyors fogás ez…   

 

20160417Lazac

After húsvét – mézes-tormás kacsamell

A húsvéti sonkához, tojáshoz beszerzett mézes mindenmentes torma még ott árválkodott a hűtőben. Mostanában újabb adag sonkát nem terveztem venni, ez a szerencsétlen bontott üveg meg ne álljon már ott a hűtőben, amíg meg nem punnyad. Szóval gondolkodtam, gondolkodtam és ez a prímaság sült ki belőle… Szó szerint.

Mézes-tormás kacsamell

Két szép szelet kacsamellet zsírjával lefelé borítva elkezdtem sütni. Amikor már egész jól kisült belőle a zsír, akkor megfordítottam, és itt is pici kérget sütöttem rá. Az egész művelet pár percnél nem tartott tovább.

A melleket kivettem és felvágtam nagyobb darabokra, nem akartam a sütőben hosszan sütni ugyanis, mert nem tudtam, hogy a rákent mézes torma hogyan fog viselkedni, mennyire ég vagy nem ég.

A visszamaradt zsírba belekanalaztam a mézes tormát, és egy kicsit hevítettem, hogy átmelegedjen, folyóssá váljon, majd a tepsibe helyezett kacsadarabok köré öntöttem. Egy rozmaringágat tépkedtem még rá, és mehetett be a sütőbe. Nem kell túlsütni, 200 fokon kábé fél óra alatt jó lehet.

A köret ezúttal párolt kelbimbó volt, amit egyszerűen megszórtam sóval és japán hétfűszer keverékkel, egyébként amennyire hülyén hangzik, annyira meglepően finom lett. Valamint édesburgonyát és vöröshagyma karikákat sütöttem ki kókuszzsírban.

A képen egyébként nem a kész állapotot látjátok, hanem a sütés előttit, aminek nagyon egyszerű magyarázata van. Zűrzavaros napon készült ez az ebéd, és sütés előtt még pont volt 2,5 percem, hogy beállítsam és vállalható képet csináljak róla. Sütés után viszont villámgyorsan elfogyott az egész, így amikor feleszméltem, hogy te jó ég, képet kellett volna róla csinálni körettel együtt, addigra már csak az üres zsír árválkodott a tepsi aljában.

Ja, jut eszembe: a maradék zsírt utolsó cseppig – benne a mézes tormás pörcös darabokkal kiöntöttem egy üvegtálkába, azóta esténként arra járunk rá FÉRJ-jel. Persze mi mással, mint paleo zsemlével fogyasztva…

 

20160410Tormáskacsa

Paleo epres kakaós muffin

Nos, több aktualitása is van a most hozott receptemnek. Egyrészről továbbra is vadászom azokat a lehetőségeket, ahol a zsemlekészítésből maradt tojás sárgákat fel lehet használni. Másrészről vadászom azokat a megoldásokat, amik egy reggelire elcsomagolva jók lehetnek. És hát ne feledkezzünk meg arról sem, hogy lassan jön az EPERSZEZON!!!

Istenem, mennyire várom már! Addig meg marad a fagyasztott verzió, jobb híján… A recept Szafi lisztből készült, kuglófnak nevezték, de mivel nekem nincs kuglóf kinézetű formám, ezért egyszerű muffinsütőben sütöttem…

Epres kakaós muffin

15 gramm Szafi Fitt CH csökkentő lisztkeverék, 5 gramm cukrozatlan kakaópor, 15 gramm negyedannyi cukorhelyettesítő, csipet só, 1 gramm szódabikarbóna, 1 teáskanál citromlé, 35 gramm Cocomas (kókusztejszín), 100 gramm tojássárgája (5-6 db).

Szokás szerint nem vettem olyan halálosan komolyan a receptet, nem méricskéltem például a tojássárgákat, csak ami megmaradt a dupla adag zsemlesütésből, azt belelöttyintettem és kész. Valamint kezeljétek alapreceptnek az egészet, tehát ha kakaópor helyett paleo étcsokit olvasztotok belőle, vagy valamivel még dúsítjátok (például fűszerrel), akkor sem lehet elrontani.

A tojássárgákat a kókusztejszínnel és a cukorral kézi mixerrel dolgozzuk össze habosra. Keverjük össze a száraz összetevőket, majd elegyítsük a cukros tojással. Nekem egyszerű muffinsütőm van, nem szilikon, úgyhogy a biztonság kedvéért én a mélyedéseket kókuszzsírral kicsit átkenem. Ebből a mennyiségből 3 nagy muffin lesz. Elosztottam a tésztát a három mélyedésbe, majd egy-egy nagy szem epret nyomkodtam a közepébe… 180 fokos sütőben 20 perc alatt készen van.

És csak hogy fokozzuk az élvezeteket, én félbe szoktam vágni őket, és megkenem valami finomsággal. Amivel eddig próbáltam: paleo (Almitas) mákkrém, paleo (Almitas) mogyorókrém, de paleo baracklekvárral is isteni…

20160328Epresmuffin

Húsvét után paleo marhapörkölt

A húsvét viszonylag könnyen átvészelhető ünnep a paleosoknak. A sonka, tojás totál paleo, tormából lehet kapni már cukormenteset, és kalács is süthető paleo lisztből – bár ez utóbbit én még nem próbáltam.

Viszont napokig mégsem lehet sonkán – tojáson élni, úgyhogy egyik nap marhapörköltet csináltam. A poszt címe persze önmagában hülyeség, mert a marhapörkölt természetesen paleos mindenképpen, ott nincs nagy trükk, talán csak annyi, hogy még véletlenül se jusson eszünkbe napraforgóolajban üvegesre sütni a hagymát. Jófajta kis mangalicazsír a legprímább erre a célra.

Paleo a körettől lett, padlizsánt, cukkinit és édesburgonyát vágtam kockákra és azt sütöttem meg kókuszzsíron. Lehet, hogy elsőre bizarrnak hangzik egy klasszikus marhapörkölthöz, de úristen, ez olyan finom lett, hogy el sem tudom mondani…

Én még azért egy hagymás paradicsomsalátát is összedobtam, de bármilyen (szigorúan cukormentes!) savanyúsággal is klassz lehet. A paradicsomsalátához hagymát apróra vágtam, koktélparadicsommal összekevertem és két kanál málnaecettel összekevertem, majd 1-2 órára betettem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. Ezért aztán érdemes az egész főzőcskézést ezzel kezdeni, hogy legyen ideje.

A marhapörkölt teljesen szokásos módon készítendő, három fej hagymát apróra vágtam, mangalicazsíron üvegesre pirítottam, mehet rá a pirospaprika. Utána felengedtem vízzel, beletettem a kockára vágott húst, fűszerek: só, bors, fokhagyma, chillikrém. Vörösbor és babérlevél helyett marokkói marha fűszerkeveréket használtam, olyan ízes lett tőle, hogy csuda. A hús nagyon minőségi volt, úgyhogy kicsivel több mint 1 óra alatt puha is lett. Persze folyamatosan figyeljünk rá, mert előfordulhat, hogy a vizet pótolni kell, ha elfő.

Közben van időnk kisütögetni a zöldségeket, ha nagyon abszurdnak tartjátok a sült cukkinit és padlizsánt hozzá, akkor a sült zellerkockák príma krumplihelyettesítők lehetnek.

 

20160328Marhapörkölt

Paleo húspite – a lusta asszony fasírtja

Akkor kezdem is a magyarázkodással: az úgy volt, hogy egy szép napsütéses vasárnap délelőttön belekezdtem az ebédkészítésbe. A fejemben már összeállt, hogy mit is szeretnék, sőt, a zöldségek már felszeletelve, fasírtnak a hús összeállítva várt.

Aztán amikor arra került a sor, hogy elkezdjem kisütögetni a fasírtgolyókat, rájöttem, hogy ugyanazt az ízt sokkal kevesebb idő- és energiabefektetéssel is elérem. Na hát nem vagyok a magam ellensége, úgyhogy a fasírtot átneveztem húspitének, sütőbe betoltam, és a végén az elismerő hümmögéseket besöpörtem…

Plusz ez ismét egy jó ötlet arra, hogy mire lehet a zsemlesütésből maradó tojássárgákat felhasználni, de egyébként kihagyható, a húspite attól még működni fog. Én még tettem hozzá brokkolit is, gondoltam a mennyiségén is növelni fog, meg ízben is különlegessé tehető, így két jó nagy marék fagyasztott brokkolit előfőztem (forrástól számított 8-10 perc), kihűtöttem, majd apró darabokra vágtam és a húshoz kevertem.

A köretet is hamar letudtam, apró darabokra vágott édesburgonya, sárgarépa, hagyma, megsózva és folyékony kókuszzsírral átkeverve, majd egy tepsire szépen elrendezve, 200 fokon 40 perc alatt kész.

Tehát a húspite elkészítése: darált hús (nekem éppen sertéshús volt, de tulajdonképpen bármilyenből jó lehet), brokkoli, apróra vágott vöröshagyma, só, bors, fokhagyma (jó sok), és beleöntöttem a zsemlesütésből maradt tojássárgákat, az egészet jól összekevertem, majd egy kókuszzsírral kikent piteformába szépen lelapogattam. 200 fokon nagyjából 50 perc, és kész is.

Szóval a tanulság, hogy néha a lustaság is jó valamire, egy új fogás és príma vasárnapi paleo ebéd tud kerekedni belőle…

 

20160214Húspite

Vendégségben egy blogger társamnál…

Szeretettel ajánlom egy kedves bloggertársam írását, amelyben én is vendégeskedhettem, innen is köszönöm ezt Neki. Olvassátok, inspirálódjatok, gyűjtsetek ötleteket… Olyan bloggereket és étkezési szokásaikat mutat be posztjában, akik valamilyen diétát követnek, életmódváltoztatásukból fakadó tapasztalataikat írják le, illetve megosztják kedvenc receptjüket is.

Egyébként azóta is a cikkét lezáró felvetésen töröm a fejem: ha mindannyian nemcsak az éterben, hanem élőben is találkoznánk mondjuk egy vacsoraasztal mellett, ahol mindannyian ugyanazt ennénk, vajon mi lenne a menü?

http://160gramm.cafeblog.hu/2016/02/23/igy-dietaznak-a-magyar-bloggerek/

160gramm-blog-montazs

(Kép forrása: http://160gramm.cafeblog.hu)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!