Hétvégi történet az aszalással – avagy a Horgász kihúz a csávából

Múlt heti Paleo Klubból is hoztam magammal haza valamit… A téma a nyers étkezés volt, kis előadással és kóstolással egybekötve. Le a kalappal Teca előtt ezúton is, aki tartotta és felkészült rá, köszönöm, nekem nagyon hasznos volt. Azt gondolom, hogy egy – két étekkel biztosan színesíteni fogom a mindennapjainkat, a legnagyobb királyság nekem a nyers kenyér volt, és ennek kapcsán az aszalás.

A jó hír az, hogy az aszalás sima sütőben is működik, talán még radiátoron is a téli időszakban, így egyáltalán nem kell beruházni egy aszaló gépbe. Egyébként ez szokott lenni az első kifogás az embereknél, akik nem akarnak még életmódot változtatni, hogy úristen, de hát akkor kéne vennem kenyérsütő gépet, meg aprítót, meg aszalót, meg ilyen ketyeréket. Ilyenkor mindig elmondom, itt is hangsúlyozom akkor most is, hogy nem, nem kell venni semmi ilyesmit. A kenyeret simán meg lehet sütni egy őzgerinc formában is, és lám az aszalás is működik sütőben is.

Ettől függetlenül én most beruháztam egy aszalóba, illetve a szülinapom közeledtén ezt kértem ajándékba, merthogy a Paleo Klub óta úgy rákattantam erre a témára, gyakorlatilag azóta fejben már mindent megaszaltam, még a kispárnát is… Elhatároztam, hogy mindent ki fogok próbálni a gyümölcsöktől a zöldségekig, meg hát persze a nyers kenyeret is. Hozzáteszem FÉRJ fejben már a kolbászt is megaszalta…

Úgyhogy aszalógép megvan, őrölt lenmag beszerezve, és nekiálltam szombaton nyers kenyeret csinálni. Vadásztam receptet a netről, de a következő az lesz, hogy Tecától fogom kérni az ő pontos kenyérreceptjét, mert az valami eszetlen finom volt. Az alaprecept, amivel dolgoztam: 40 dkg őrölt lenmag, 10 dkg dió, 1 reszelt alma, 1 teáskanál só, 1 evőkanál olaj, kevés víz, 2 evőkanál útifűmaghéj.

Állati bátor voltam, mert aztán nem pontosan tartottam magam a recepthez, egyrészt nem óhajtottam első körben 40 dkg lenmagot elhasználni úgy, hogy nem vagyok biztos a végeredményben, tehát ezt lecsökkentettem a felére. Aztán nem volt dióm, így mandulával helyettesítettem, viszont az 1 almát így is belereszeltem. Hát ez az egész mutatványom azt eredményezte, hogy egyáltalán nem akart összeállni a mixem, hogy azt fel is tudjam vágni, mint ahogy a recept írta.

NŐ kiakad, csapkod, megbán mindent – még az aszalógép megvételét is, és egyáltalán… Majd jön FÉRJ, Buddhai nyugalommal, a tapasztalt horgász. Sosem gondoltam, hogy a halaknak való etetőanyag (továbbiakban bojli) készítési tapasztalatai fognak kihúzni engem a csávából a konyhában. És mégis. Oltári nyugodt hangon közölte, hogy ez a cucc nem fog összeállni soha az életben, csak ha még darálom, és higgyek neki, mert a bojlinál is így van. NŐ persze szkeptikus, magában gondolja, hogy tudod ám hol használd a bojlis tapasztalataidat, de annál persze okosabb, hogy ennek hangot is adjon. Így aztán FÉRJ darál, NŐ meg nagyot néz, ugyanis jééé, tényleg összeállt. Megkövetem FÉRJet, és megígérem, soha többet nem piszkálom, amiért képes a garázsban órákat tölteni azzal, hogy megfelelő összetételű etetőanyagot keverjen össze.

Szóval cucc összeáll, lehet szeletelni, aztán mehet az aszalóba vagy a sütőbe. Kábé 45 – 50 fokot használjunk, és számoljunk legalább két órával. Én is még csak most tapasztalgatom, az én aszalómmal 3 óra volt. De mivel magának csinálja, kismillió másik dolgot lehet csinálni közben.

Amikor kész lett, ettük kolbásszal is, de kipróbáltam salátához is. Ami most nálam málnával készült. Nálam ez vékony jégnek számít, már az óvodában is értelmezhetetlen volt a marhahús – dara – meggyszósz kombó, tehát a sós meg az édes gyümölcs együtt. Nyilván a hiba az én készülékemben van, sokan szeretik a hawaii ananászos pizzát is, nekem ez is bizarr. De most – még mindig az új szerzemény málnaeceten rugózva – összeállt a fejemben egy saláta – málnával, málnaecettel. Őszintén szólva nem lett a kedvencem, inkább az az „egynek jó volt” kategória, de a ropogós nyers kenyérhez végülis jó választás volt.