PaleoTündér

Ismét eljöttek a rohanós hétköznapok, minden háziasszony álma egy gyorsan összeüthető egészséges egytálétel, ami után ráadásul minimálisat kell mosogatni. Én elővettem a Marokkóból kapott tagine-omat (kúpos agyagedény), de biztos vagyok benne, hogy egy sima tepsiben is működik dolog, csak talán kicsit hosszabb időt kell hagyni a sülésre.

Tehát elő egy tepsit és minden mehet bele egyszerre, én jól át is forgattam, hogy mindenhova jusson mindenből. Vöröshagyma felvágva, édesburgonya felkockázva, répa felkarikázva, alma felkockázva, ezt nem vittem túlzásba a fűszerezéssel, csak só került rá és löttyintésnyi kókusztej a végén. Csirkemellet kockáztam még a tetejére, amit viszont marokkói fűszerkeverékkel szórtam meg, de gyakorlatilag bármilyen erőteljes fűszerkeverékkel isteni lehet.

Ezt gyorsan betoltam a sütőbe, 200 fokon 40 perc alatt vajpuha lett, még egy 15 percig az edény teteje nélkül sütöttem, hogy piruljon is. Menet közben koktélparadicsomból, apróra vágott hagymából és málnaecetből csináltam egy salátát.

A képen láthattok egy előtte – utána állapotot, meg egy tálalt verziót is.

A múlt hét a nyaralás utáni visszarázódás jegyében telt, megspékelve a négynapos ünneppel, ahol azért két nap kerti party is becsusszant. Így az új receptek kipróbálása kicsit most csúszott, azokból az ötletekből gazdálkodtam, amik fejben megvoltak, meg úgy általában a nagyon odafigyelés is elmaradt.

A hétköznapokba visszarendeződés a héten folytatódott lótással – futással, de nem akartalak benneteket tudósítás nélkül hagyni, úgyhogy leírom a menetrendet ebédekben, hogy mit tervezek főzni a héten, illetve, hogy mi az, amit már kipipáltam. Talán jó inspiráció lesz majd néhányatoknak, és megspórolhatjátok a „mit főzzek ma” kitalálásának idegőrlő pillanatait.

Vasárnap: viszonylag ráérősen telt, úgyhogy egy nagyobb lélegzetvételű vadpörköltet vállaltam be, kókuszzsírban sült édesburgonya karikák és cukkini volt a köret és málnaecetes hagymás paradicsomsaláta.

Hétfő: akkora adag lett a pörkölt, hogy maradt mára két személyes adag, meg amúgy előre is gondolkodtam, hogy az első dolgozós napon nekem állatira nem lesz kedvem főzni… És ezt milyen jól gondoltam…

Kedd – szerda: na ez most elég megengedős nekünk, mert a keményvonalas paleo nem engedi a babot, de az uram meg chilis babot kívánt, hát ki tudta ellenállni ennek a kérésnek… Úgyhogy chilis bab lett – vöröshagymát apróra vágtam, kókuszzsíron egy felkockázott kápia paprikával pirítottam, majd belement a darált marhahús, egy Kecskeméti paradicsompüré (140 g), felöntöttem vízzel, fűszereztem: só, cayenne bors, fokhagyma, vörös chilikrém. Ezzel fedő alatt főztem kábé 10 percet, majd beleöntöttem egy jó nagy vörösbab konzervet, és még szórtam rá chilipelyhet. Ezzel még egy jó 10 percet rotyogtattam és kész.

Én különösebben nem vagyok oda érte, úgyhogy nekem mindkét napra marad a saláta, első nap tonhal konzervvel, második nap pedig egy szelet lazaccal és málnaecettel.

Ebbe a napba belefért egy újdonság kipróbálása is, Szafi Diétás Csokipundingja, amit 4 dl kókusztejjel kellett megfőzni. Nagyon hamar kész van, és nagyon finom, viszont ahogy az összetevőket néztem, nagy valószínűséggel ezeket én is össze tudnám rakni itthon, úgyhogy legközelebb ezt házilag fogom tesztelni. Ami nagy pozitívuma, hogy simán el tudom képzelni piskóta tetejére krémnek is. Én most pohárkrémet csináltam belőle, a pudingra fagyasztott málnát tettem, és egy Cocomast felverve tejszínhabként.

Csütörtök – péntek: a tervem valamilyen leves, ezt még nem találtam ki, talán zöldborsó (ez is megengedő a paleoban). Másodiknak pedig palacsintát tervezek sütni, szigorúan paleosat, és végre megkóstolhatom vele Rita újabb paleo lekvárcsodáját, ezúttal barackosat. Innen is köszönet érte!

Szombat: két ötletem van, vagy egy újabb töltött tök variáció darált csirkehusival, fenyőmaggal, vagy pedig egy hamis gyuvecs, kolbásszal, paleo virslivel, cukkinivel, édesburgonyával és tádám – imáim meghallgatásra találtak és gyártanak már paleo tarhonyát is, azonnal vettem két csomaggal – szóval tarhonyával.

Tehát új receptek most nem fértek bele az időbe, de szerintem egész jól megoldottam a hetet így is…

(A kép csak illusztráció.)

Hosszú hallgatásom oka, hogy jól megérdemelt nyaralásunkat töltöttük, de most újra jelentkezem, ezúttal az élménybeszámolóval. Úgy esett, hogy életünkben először voltunk all inclusive ellátáson, és egy arab országban. Konkrétan Egyiptomban. Ami számomra is kérdés volt, hogy vajon ezt hogy fogjuk megoldani – paleosan.

Az egészet inkább egy játéknak fogtam fel, egy kísérletnek, mivel szerencsére nem betegek vagyunk és azért kellene keresni a glutén-, laktóz- és egyéb mentes ételeket. Persze nem szeretnék álszent sem lenni, úgy indultam neki, hogy egy évben egyszer nyaralunk, hát én biztosan nem fogok most állatira figyelni arra, hogy mit eszem, amit megkívánok azt odahozom az asztalhoz és kész. Ez főleg igaz a csokis cuccokra, de erről majd később…

Előrebocsátom, hogy ha az ember rá van kényszerítve – értsd ezalatt, hogy valami étkezési betegségben szenved, akkor egy all inclusive-ot is át tud vészelni. Nagy önfegyelem kell hozzá az biztos, és meglehetősen egysíkúak lesznek az étkezések, de megoldható. Én egyben voltam biztos, hogy ha kell, én bizony feláldozom a paleot az all inclusive oltárán, mégpedig pusztán azért, hogy elkerüljem a „fáraó átkát”. A köznyelvben fut ezen a néven a hasmenéses, hányásos betegség, és én azért féltem is tőle rendesen.

Ezért aztán próbáltam okosan válogatni, és úgy tűnik, hogy büszke lehetek magamra, mert jól csináltam, egész idő alatt még egy pici problémám sem volt. Persze ehhez azért voltak sorvezetők, amiket betartottam:
– nem ettem nyers zöldségeket – felszeletelt paradicsom, paprika, hagyma, kívánatos volt meg minden, de hát ugye ki tudja hogy milyen vízzel mosták meg.
– nem ettem gyümölcsöket – pedig ez is nagyon vonzó volt, a dinnye, meg az összes egzotikus cucc, hmmm…
– kerültem a tejes, joghurtos, hideg tejkészítményes pultokat – mondjuk ez pont jó volt a paleo szempontjából, de itt is a józan ész vezérelt inkább.
– attól még, hogy all inclusive, nem kell a halálba zabálni magamat, ezt egyébként egy jó magyar szokásnak gondoljuk, de mi láttunk ott oroszokat, németeket vagy akár muzulmán családokat, akik halomban hordták az asztalhoz a kajákat. Nem is értem egyébként, hát még ha ki is van fizetve, egyszerűen képtelen lennél minden nap minden étkezésnél csordultig zabálni… De ők azért megpróbálták!
– vegyük tudomásul, hogy egy meleg országban (45 fok volt átlagosan) vagyunk, tehát a szervezetünk, az emésztésünk is úgy működik, vagyis az ember eleve nem tud mennyiségben sem annyit enni, meg tök más dolgokat kívánsz.

Ja, és hát a legfontosabb az én csokifüggőségem, ami tudtam, hogy sarkalatos pont lesz, hiszen ott nem tudtam leakasztani mindenmentes édességeket. Ez így is lett, úgyhogy a nyaralás alatt bevallom bűnöztem mint az állat, be-becsúszott egy kis palacsinta, édes péksüti meg hát a válogatott csokis sütik… De úgy voltam vele, hogy nem kínozom magam a nyaralás alatt, én ezt most megengedtem magamnak, és milyen jól tettem…

Na, hát nagyjából ezekkel indultam útnak, és a következő lett a tapasztalat. Reggelikre maradt a tojás. Rántotta frissen sütve. Mindenféle mennyiségben, de azért ez pár nap után már rohadt egysíkú volt. Akkor azért becsúszott a palacsinta vagy az édes péksütik.

Ebédre, vacsorára mindig valamilyen levessel kezdtünk, én a krémleves mániámmal persze azokat részesítettem előnyben. De mindig volt mellette valamilyen zöldség leves is, szóval itt megint nem a paleo lebegett a szemem előtt, a tejszín ugye kerülendő…

Főételnek húsok, halak mindig frissen sütve, én mondjuk nem vagyok egy nagy „húsos fazon”, úgyhogy nekem maradtak a zöldséges raguk, általában rizzsel, vagy valamilyen tésztával. Itt annyit próbáltam csinálni, hogy kevesebbet szedtem a rizsből vagy a tésztából, és többet tettem mellé a sült-főtt zöldségekből.

És hát a végén az elmaradhatatlan édesség, azért itt elgyengültem rendesen minden alkalommal… Egy kábé kétezer fős szállodában az étterem is egy hodály volt, és akkor most mindenki képzeljen maga elé egy végtelennek tűnő pultot tele szebbnél szebb csokis süteményekkel és tortákkal. Na, ha itt valaki el tud úgy menni, hogy nem csábul el, olyan csokifüggőséggel, mint ami nekem van, annak aranyérmet és emléklapot adok…

Hát dióhéjban ennyi. Ha már élménybeszámoló, akkor annyit azért még hozzáteszek, hogy hatalmas szerelem lett ez az arab kultúra nekünk. Imádtuk minden percét, feltöltekeztünk ahogy csak bírtunk. Biztosan nem utoljára voltunk itt. Azt gondolom, hogy méltatlanul félre van vezetve az ember, amikor féltik ettől a világtól. Én is apró kis parákkal mentem ki – az étkezéssel vagy a biztonsággal kapcsolatban, de hogy mennyire nem így van, ezt úgyis csak akkor hiszed el, ha ott vagy és átéled… És mekkora buta lettem volna, ha ezek miatt a félelmek miatt lemaradtam volna a felejthetetlen élményekről…

(A kép csak illusztráció.)