PaleoTündér

Vadpörkölt – paleos körettel

Szóval az úgy van, hogy én nőből vagyok, nem különösebben vagyok oda a vadakért, nekem ilyenkor mindig kijön az érzelmesebb énem, kis csíkos ari vaddisznókat látok meg Bambit pöttyöstől. Nem tehetek róla, így vagyok bekötve.

FÉRJ meg férfi a javából, szerintem ez a paleozás is azért fekszik neki olyan nagyon, mert valahonnan mélyről előjön belőle az ősi férfi, műanyag kaják helyett a hús és az „élő” élelmiszerek preferálása, valamint hát ugye a dolgozzunk meg azért, amit eszünk elve.

Persze ez így nem teljesen igaz, sarkítottam egy kicsit, mindenesetre neki nincs baja a hallal – nagy horgász a drága, és a vadászattal mint tevékenységgel sem. Amikor én könnybe lábadt szemmel hallgatom a vadász sztorijait, hogy és „akkor meglőttük a 120 kilós vaddisznót”, neki csillog a szeme… Leszögezem, azért nincsenek gyilkos hajlamai, én viszont sehova sem tudom tenni, hogy egy éppen kajáló állatot hogy az úristenbe lehet lelőni…

Szóval épp egy vadászatra hívták, igazi férfiprogram, csak én hülye arra nem gondoltam, hogy konkrétan egy fél vaddisznóval fog hazajönni… Brrr… Szerencsére viszonylag fel volt dolgozva, úgyhogy legalább azzal nem kellett megküzdenem, de időm az nem volt felcímkézni az alkatrészeket mélyhűtés előtt. Így ez most kihívás, hogy amit éppen kiveszek és felolvad, milyen formában fogja végezni a tányérunkon, azaz hogy mi a jóéletet fogok én ebből főzni…

És a nyertes jolly joker megoldás most a vadpörkölt lett. A vadpörkölt nem lett túl klasszikus, nem volt itthon babérlevél, sem vörösbor, de azért elég jól sikerült megoldani a helyzetet, gyakorlatilag az utolsó cseppig elfogyott minden. Egyedül a koktélparadicsom saláta nem keményvonalas paleos, ezt vegyétek figyelembe.

Vadpörkölt paleos körettel
Három fej hagymát apróra vágtam, mangalicazsíron barnára pirítottam, pirospaprika ment rá, majd pedig felöntöttem vízzel, beletettem a kockára vágott húst, jöhettek a fűszerek: só, fokhagyma, bors, és most jött a csavar: a vörösbor és babérlevél hiányát eredeti marokkói marha fűszerkeverékkel pótoltam. 2,5 órát főtt, puhult, közben többször fel kellett önteni vízzel, mert elfőtt a leve. Az utolsó fél órában egy kis chillipehely is ment bele FÉRJ kedvéért.

Aztán a köret: két szem édesburgonya és két szem cukkini lett, amiket kockára vágtam és kókuszzsíron kisütöttem, és azt kell mondjam milyen jól tettem, mert valami állatira jó lett a vadpörkölttel. És mivel savanyúságom éppen nem volt itthon, koktélparadicsomom meg igen, kis hagymával meg egy ecetes lével salátát varázsoltam belőle.

Az ecetes lénél én is úgy kezdtem anno, hogy bárhol kérdeztem, bárhol olvastam utána, senki sem tudott pontos receptet adni, így meg, hogy 1:4-es cukorhelyettesítőt használtam végképp magamra voltam utalva. Tehát a tanácsom, kóstolgassátok finomra, kábé 2 deci vízhez másfél teáskanál cukorhelyettesítőt tettem és nagyjából 1 teáskanál ecetet, picit felmelegítettem, és így ráöntöttem a felszeletelt koktélparadicsom és hagyma keverékére.

20150607Pöri

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!